Little Witch Academia (2017)

(akció, fantasy, iskolai, kaland, mágia, vígjáték)

Ahhoz, hogy a jelent megértsük, kicsit vissza kell tekintsünk a múltra. Évekkel az anime kezdete előtt egy boszorkány vált híressé, Shiny Chariot néven. Csodálatos illúziókkal tarkított, látványos mágikus előadásokat tartott, így nem csoda, hogy az emberek egyfajta idolként kezdtek el tekinteni rá. Nem meglepő módon történetünk főhőse, Atsuko Kagari, becenevén Akko, is részt vett egy előadáson. A műsor annyira elvarázsolta hősünket, hogy elhatározta, egy nap ő is olyan boszorkány lesz, mint a példaképe.

Ezzel a végszóval ugorhatunk is vissza a jövőbe. A tudomány és a technológia fejlődése miatt az emberek elkezdték elutasítani a mágiát, mindent, ami vele kapcsolatos. Elavult, ósdi dolognak tartják, és használóival sem bánnak kedvesebben. Ha ez nem lenne elég, a mágia világszerte folyamatosan gyengül, amit még a nagy boszorkánycsaládok is megsínylenek, hiszen eléggé korlátozottá vált, hogy hol és miképp lehet használni. Nem is meglepő hát, hogy ennek hála a boszorkányok száma világszerte csökkenni kezdett. A hanyatlás nem kerüli el Európa legnevesebb akadémiáját, a Luna Novát sem. Válaszul a krízisre, az iskola vezetése úgy dönt, ettől az évtől olyan tanulókat is felvesznek, akik nem rendelkeznek mágikus örökséggel. Így, az iskola 1600 éves történelme során, Akko lesz az első, és jelenleg az egyetlen közemberi származású tanulója, álmai, illetve példaképe egykori iskolájának, a Luna Novának.